Bulgária 2006.09.07. - Sinemorec

Zoli egy hős! Felkelt velem 4-kor (igen, hajnalban), hogy elkísérjen a kedvenc fámhoz, fotózni. Vak sötétben indultunk, kutyák vonítottak mindenfelé, betévedtünk a temetőbe, metsző, hideg szél fújt, de felértünk napkelte előtt a dombra! Zoli bevackolta magát a hálózsákba, én meg vártam a nap első sugarait.

Vannak az ember életében egyedülálló pillanatok, percek, érzések, amikor azt kívánja, bár sose szakadna vége ennek az egynek... Mind más hangulattal bír, mindet más okból tennék halhatatlanná. Ez is egy volt közülük...Jócskán átfagytam mire ránk sütött a nap, de nem bántam, Zoli is élvezte a látványt, hét óra tájban már az idő is kellemes volt.
Reggeli a péknél, csatlakoztak Robiék is, majd irány a legkisebb strand, amit eddig nem fedeztünk még fel.
Egészen délutánig időztünk itt. Kevesen voltak, csak a tenger moraját lehetett hallani.
Ebéd után Zolival kettesben elmentünk a Silistar torkolatához, ami az útikönyv szerint, olyan elhagyatott, mint Robinson Crusoe szigete. Nos, ami azt illeti Robinson beleunt a magányba, nagy hírverést csapott a környéknek, és beállt parkolóőrnek jó pénzért. Ennyi.

Nem tudom mi marad Sinemorec romantikájából, ha megnyitják a most még csak épülő hatalmas hoteleket, (az interneten fellelhető lakó-és üdülőkomplexumok terveiről nem is szólva!!!) de örülök, hogy talán még láthattam valamit a múltjából...