Horvátország 2008.08.31. - Mljet
Már fél nyolc magasságában felébredtünk, s megreggeliztünk a sátrunk előtt, az olajfák árnyékában, kilátással a szikrázó, végtelen tengerre... Éjszaka nagy szél volt, így egy csepp pára sem maradt a levegőben, minden éles kontúrral rajzolódott elénk. A homokos öbölben, Saplunaratól nem messze telepedtünk le, olvastunk, labdáztunk, nosztalgiáztunk. Árnyékban egész hűvös volt, alig voltak a parton, akárcsak három éve...
Megebédeltünk a Franka Pansionban, a leveshez házi kenyeret, desszertnek a gazdaasszony piskótatekercsét kaptuk... Hazafele meg-megálltunk belefeledkezni a látványba.
Kis kalamajkába is keveredtünk, ugyanis meggyőztem Zolit, hogy az egyik útmenti falucska templomát nézzük meg közelebbről. Ez még nem lett volna baj, de egy házörző kutya úgy nekihevült az előttünk bandukoló bácsi láttára, hogy eltépte a láncát (!) és kirohant az utcára... A bácsi kevésbé vált kővé mint mi, jól rákiabált a kutyusra, és elkergette (pedig az eb nem viccelt, és kistermetűnek sem mondtam volna...). Meg is egyeztünk Zolival, hogy remélhetőleg Mesekalóz örököl valamit a vérmesebb felmenőktől, mert velünk kettőnkkel sem jut messze, legalábbis, ami az önvédelmet illeti.
Kis kalamajkába is keveredtünk, ugyanis meggyőztem Zolit, hogy az egyik útmenti falucska templomát nézzük meg közelebbről. Ez még nem lett volna baj, de egy házörző kutya úgy nekihevült az előttünk bandukoló bácsi láttára, hogy eltépte a láncát (!) és kirohant az utcára... A bácsi kevésbé vált kővé mint mi, jól rákiabált a kutyusra, és elkergette (pedig az eb nem viccelt, és kistermetűnek sem mondtam volna...). Meg is egyeztünk Zolival, hogy remélhetőleg Mesekalóz örököl valamit a vérmesebb felmenőktől, mert velünk kettőnkkel sem jut messze, legalábbis, ami az önvédelmet illeti.
Megjegyzések