Semmering Stuhleck

A síelés legnagyobb élménye az volt, hogy Hanna tanított engem síelni. :-) Körülbelül harmadszor volt síléc a lábamon, még nagyon bizonytalanul mozogtam vele. A normális kék pályán első nap nem is tudtam lemenni, akkorákat estem, hogy fájt minden tagom. Beláttam, hogy ez így nem megy, szépen átkecmeregtem a legkisebbeknek szánt pici domboldalra Hannával. És itt kezdődött az igazi nagy kaland. Hanna csak mondta és mondta és annyit nevetett, nevettünk, hogy ennél jobbat kívánni sem lehet! Szerencsémre ezen a pályán mire elvesztettem az uralmam a lécek felett, a domborzatból adódóan, mindig le is lassultam. S bár itt is estem nagyon szép látványosakat, nem ütöttem már meg magam. Harmadik napra, már a párhuzamos léccel síelést gyakorolgattam. Most is előttem van ahogy Hanna hadonászik a kezeivel síelés közben és a nevetéstől alig érthetően mondja, hogy "Anya ne így csinálj mikor kanyarodsz!"
A másik nagy szám, amit előadtunk az a csákányos felvonó volt, ahol egyedül jól ment, de ketten folyton halomra estünk :-).
Később már a felnőtteknek szánt pályákon is boldogultam, gyönyörködhettünk a felhőbe burkolózott völgyekben. Nagy élmény volt.
Annak is örülök, hogy az egész szép mozaikcsaládom ott volt: Anna, a fiúk, Zoltán és mi. Hanna úgy fogalmazott a saját, kedves, gyermeki szavaival: "Anya, jó családot választottál!"
És tényleg milyen jó...